Spuri

Spuri

A küzdelem első napja

2016. május 27. - Pipacsmanólány

Kedves Mindenki,

most aztán belecsaptunk a lecsóba. 

Majd lesznek előzmények is, de most a dokumentáció szemszögéből ez fontosabb (ugyanis pár nap múlva összefolyik az egész és jó tudni mit bénázott el az ember).

Emese lányunk Suttogó módszeres altatása 2016. 05. 27. kezdődött.

Délelőtt 7:45-kor elvittem aludni, ugyanis annyira fáradt volt, hogy a szemébe kente az ennivalót. (ez azért is külön érdekes, mert pl. a banántól kiütései lettek). Körülbelül másfél óra üvöltés után 9:30 körül elaludt, majd kb. 9:55 kor sírva felébredt. (Az tuti hogy 10 körül már majszoltunk, mondván reggel óta nem evett semmit. A többesszám, nem afféle anyai gügyögés, ő is etet engem.)

Egy ideig el is voltunk így. Délben mikor próbáltam én is enni elkezdett nyűglődni, dörzsölni újra a szemét stb. Na akkor megyünk újra aludni-gondoltam én. 11: 45 körül elaludt. 12:05 kor pedig már fent volt. Én kis naivan próbáltam párszor visszanyomni, de nem akart. Hát jó mondom, akkor eszünk. Mire megmelegedett az ennivalója, már nem sikerült megetetni, mert abból is minden a szemében volt. Így 12:20 körül visszamentünk a szobába aludni...és kezdődött az igazi küzdelem.

Gyakorlatilag több, mint két órát töltöttünk el így a szobában kettesben üvöltve, (szívem szakadt meg higgyétek el, nem vagyok szadista) mire végül 14 óra után picivel sikerült véglegesre elaltatni Mesét. A siker: 4-ig aludt ami KETTŐ óra hossza egyben! Ilyen pici csecsemő kora óta nem volt már. (most lesz 10 hós).

Ezek után prímán elvolt mikor sétáltunk, befalt egy standard méretű bébiételes kaját (ilyen még csak egyszer volt a történetében) és egészen este hétig "elolvasgatta" a könyveit és békében szétpakolta a lakást.

Este hétkor mifelénk pancsi van, ami általában apás ügy. Mikor megelégelte, gyorsan kivettük a kádból. Mint a villám bepelusoztuk, mert már MEGINT ásítozott, majd végül 19: 25 kor már az ágyikójában pihegett.

Legalább az este sikerült elkapni az alvási hullámot. 

Éjszaka 21-kor 10:45-kor 12:05-kor (háromszor egymás után), majd 3-kor 5:45-kor és 6:17-kor kelt. 

6 után azt hittem, na akkor most talán kipihente magát. Mivel azonban ennyiszer felébredt és ebből csak 3-kor és 6-kor kapott ennivalót (elvégre nem lehetek ennyire radikális vele hirtelen) a többi alvásnál a kis suttogós módszerrel "kelj fel jancsiztunk". 

Szóval a reggeli kimaradt, szembe kent krumpli volt és fél 8 körül megint vihettem aludni. Fél 9-ig megint elóbégatott, most pedig lapít.

 ui.: 9:08 és felébredt

süti beállítások módosítása